Mamám receptjei
.jpg)
Nagymamám emlékére
A Kirchknopf család élete és sorsa száz év alatt (1885-1985) Kőszegen
A család kőszegi története akkor kezdődik, amikor az Ágfalváról származó Kirchknopf Mihály kalmár 1885.január 12.-én feleségül veszi Szentgyörgyi Horváth György kőszegi „magánzó” Emilia nevű leányát és hozományként felépül a Várkör 35 sz. (ma 33 sz.) „Vasudvar”, ahol megnyitja a vaskereskedését. Rövidesen a város legtekintélyesebb polgárává válik, virilista, (valamely közigazgatási egységben a legtöbb adót fizető polgárok egyike, aki ezen a jogcímen a város képviselőtestületének, illetve törvényhatósági bizottságának tagja), több szőlő, gesztenyés, borpince tulajdonosa. Jókedélyű, agilis társaságkedvelő ember volt. 1892-ben ő lett a kőszegi önkéntes tűzoltóság főparancsnoka. E tisztségét 1914-ben bekövetkezett hirtelen haláláig gyakorolta. Ekkor az önkéntes tűzoltók létszáma több mint 60 fő volt.
Felesége társaságkedvelő, családszerető asszony volt, férje halála után komoly üzletasszonnyá vált, átvéve az üzlet vezetését. A trianoni békeszerződés következtében Kőszeg elvesztette kereskedelmi központ jellegét, mely a századfordulótól kezdve virágzott. Így a vasüzlet forgalma erősen megcsappant. 1921-ben megvásárolta a Várkör 24. sz. műemlékjellegű házat és átköltözött az emeleti részen lévő 6 szobás lakásba. A személyzet a folyosó végén lévő 2 szobás lakásban kapott helyet. A „Vasudvar”-i lakást átengedte fiainak.
Az I. világháború alatt nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, hiszen mind a 4 fia a fronton volt.
A gazdaság megrendüléséhez nagyban hozzájárult, hogy egy baráti körhöz tartozó kereskedőnek hatalmas összegű váltóra vállalt kezességet, amit végül neki kellett kifizetni. Ettől kezdve Mihály fia vette át az üzlet vezetését. 1932-ben hunyt el.
Házasságukból 5 élő gyermekük született: Ilona (1890-1956), Béla (1887.1946), Mihály (1888-1956), Ede (1890-1949) és Jenő (1899-1952).
Ilonát a balatonkenesei állomásfőnök, Horváth János vette feleségül, aki idős ember volt, és néhány év múlva meghalt. Özvegye ettől kezdve 30 éven át a MÁV-tól tisztes nyugdíjat, ingyen utazási jegyet, szénjáradékot kapott, és a szülői házban élte le életét Kőszegen.
Béla a Soproni Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett, és 1905-től folytatott orvosi tanulmányokat a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen. Vidám, bohém ifjú, zsirárdi kalapban, ezüstfogantyús sétabottal jár, bálok rendezője, kolléganők kedvence. Otthonról bőségesen ellátták zsebpénzzel. 1908-ban tényleges katonai szolgálatra hívták be, ahol hadnagyi rangot ért el. A világháborúban, annak végéig, mint egészségügyi hadnagy teljesített szolgálatot különböző tábori kórházakban, többször megsebesült, arany érdemkereszttel, vitézségi érem szalagjával tüntették ki. A háború alatt iratai elvesztek. A kommün alatt több mint egy évbe telt, amíg újra meg tudta szerezni azokat, és folytatni tudta orvosi tanulmányait. A kötelező orvosi szakmai gyakorlati éveket részben a szombathelyi közkórház bel-, szemészeti, urológiai, és gyermekosztályán, részben a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző Intézetben töltötte, és gyermekgyógyász lett.
Kőszegen 1926-tól folytatott orvosi gyakorlatot saját rendelőjében a Várkör 24. sz. házban. 1933-ban az Országos Stefánia Szövetség megbízásából megszervezte az Anya és Csecsemővédő Intézetet Kőszegen, és annak főorvosaként működött a szülőotthonban. OTBA főorvos, és a Gyurátz Ferenc leánygimnázium háziorvosa.
Zárkózott, társaságkerülő, csak a hivatásának élő doktorbácsi lett.
1946-ban a Katonai Reálba beszállásolt oroszok között tífusz tört ki és a várostól kértek segítséget. A polgármester őt kérte fel gyógyításukra. A járványt megszüntette, de ő is átesett egy gyenge fertőzésen. Önmagát gyógyította, de a szíve meggyengült, és 1946 végén meghalt.
Felesége Wiedemann Lilla 28 évig városi óvónő volt, két kiskorú gyermekük volt, Klára (1936) és László (1939), akiket 1952-ben állítólag „tévedésből” 48 órán belül kitelepítettek Kőszegről. „Valakinek” kellett a 3 szobás lakás.
Mihály. Apja úgy határozott, hogy ez a fia a legalkalmasabb arra, hogy ő örökölje a vaskereskedést, és érettségi után maga mellé vette az üzletbe. Az I. világháború kitörésekor őt is behívták katonának. Orosz fogságba került több fogolytábort járt végig, míg végül közel 6 év után 1920-ban Vladivosztokból jött haza Kőszegre. Ekkor átvette az üzlet vezetését. A háború, és a családot ért gazdasági válság megtanította a pénzzel való takarékosságra. Szívvel-lélekkel intézte a „Vasüzlet” ügyeit özvegy édesanyja segítésére. Bár a Kirchknopfok társaságszerető jó kedélye benne is megvolt, de mindig tudta, hol a határ az anyagiak vonatkozásában.
A városi sportélet támogatója. A labdarúgóknak egy ideig elnöke is volt.
Felesége Herczeg Ilona egy sárvári nagypolgár leánya. Két fiuk született, Mihály (1929), és Ede (1931).
1945-ben itthon maradtak, de az üzlet forgalma erősen megcsappant a beszerzési lehetőségek ellehetetlenülése miatt. 1952-ben az üzletet államosították, vagyis elvették. A két ház a Várkör 35. és a Várkör 24 is államosításra került. Ő még segéd sem lehetett a saját üzletében. Szombathelyre járt le egy államosított vasüzletbe, mint segéd dolgozott ott 1956-ban bekövetkezett haláláig.
Ede. Apja úgy tervezte, hogy neki megveszi a kőszegi sörgyárat és ezért érettségi után Bajorországba küldte, ahol kitanulta a sörmesterséget. A család legnyugodtabb legönzetlenebb, család és társaságkedvelő tagja volt.
Hazatérve a Budapesti Dreher Sörgyárba ment tudásának tökéletesítésére. 1914-ben ő is a frontra került, majd orosz fogságba esett. A fogolytáborok végállomása nála is Vladivosztok volt, ahol összetalálkozott Mihály bátyjával, és 1920-ban Japánon át, hajóval együtt jöttek haza. A sörgyár megvásárlására szánt apai pénz a háborúban elúszott, így ő visszament Budapestre a Dreher sörgyárba és 1949-ben bekövetkezett haláláig ott dolgozott, mint sörmester.
Felesége Zelenka Irén volt. Két lányuk született: Emilia (1923), és Erzsébet (1924, +1991).
Jenő. Születése 10 évvel bátyjai után következett be. Ő volt a család kis kedvence, neki minden szabad volt. A kőszegi Bencés Gimnáziumban végzett 4 osztály után Zalaegerszegen érettségizett a Kereskedelmi Iskolában, 1917-ben. Azonnal behívták katonának, tüzér lesz. A szabályok szerint egy pár hátaslovat kell bevinnie, amit anyja azonnal megvesz. Alakulata Erdélybe kerül, Brassó térségében kerül a tűzvonalba. A háború befejezésekor hazamegy Kőszegre a két hátaslóval együtt. Lovagol, kávéházba jár billiárdozni, a lányok rajonganak érte. Egy tömördi malom megvásárlási lehetőségének reményében molnárnak tanul.
1922-ben a család anyagi helyzete miatt a malom megvétele ellehetetlenül. Ő Ede bátyjának segítségével Budapesten az Első Magyar Gőzmalomban, mint főmolnár helyezkedik el. Megnősül, feleségül veszi Wiedemann János kávéháztulajdonos Mária nevű lányát. Nem érzi jól magát Pesten, hazakívánkozik.
1925-ben Kőszeg város Tanácsa elhatározza a hivatásos tűzoltóság létrehozását és apja érdemeire való tekintettel felkéri a tűzoltóparancsnoki állás elfoglalására. 1 éves tűzrendészeti tanfolyam elvégzése után hazaköltözik Kőszegre és a hivatásos és önkéntes tűzoltóság parancsnoka lesz 1926-tól Mint városi tisztviselő több funkciót is ellátott, ami szakmai és emberi felkészültségéből vált lehetővé. Így például a mentőszolgálat irányítója (a város egyetlen mentőautójával), járási tűzrendészeti felügyelő, levente parancsnok, majd később a város légiparancsnoka, az építési szakhatóság tagja, a város kulturális életében is jelentős szerepet vállal, tűzoltóbálok, az önkéntes tűzoltók színielőadásainak betanításával, kultúrestek rendezésével. A befolyt belépődíjakkal a tűzoltófelszerelések motorizálásának költségeihez járultak hozzá. A tűzoltók végezték például az „Andalgó” tereprendezését, a sétaút kiépítését.
A társaságban mindenki szerette csendes, szellemes humoráért, soha nem bántott meg senkit, mindenkiben meglátta a jót.
1942-ben, a német befolyás időszakában, felszólították a megye tűzrendészeti felügyelőségén, hogy magyarosítson. Ekkor anyai nagyanyja leánykori nevét vette fel, Kirchknopf-ból Bertalanfy-ra változtatta meg a családja nevét.
Kálváriája és végzete 1945 márciusában az oroszok bejövetele előtt 2 nappal kezdődött. Az országból 14 város tűzoltósága menekült Kőszegre. Szálasiék a tűzoltóságot katonasággá nyilvánították és kötelezték zárt rendben való elvonulásra Nyugatra az odamenekített tűzoltófelszerelésekkel együtt. Ő lett a főparancsnok.
Kőszeg védelmére 2 nagyteljesítményű budapesti tűzoltófecskendőt hagytak, két önként vállalkozó hivatásos tűzoltóval (Németh Mihály sofőr, és Dérfai Ernő tűzoltó maradt itthon). Linzben rendben leadták a kivitt felszerelést és amerikai fogságba kerültek Lagerbergben. 1945 október 6.-án érkeztek vissza Kőszegre. Még aznap este letartóztatták és mint háborús bűnöst bíróság elé állították. Az ítélet első fokon 2,5 év volt. 1946 tavaszán fellebbezésre a NOT (Népbíróságok Országos Tanácsa) bűntett hiányában felmentette. Nyugodt szívvel kérte a város igazoló bizottságánál igazolását és állásába való visszahelyezését, amit akkor már az itthon maradt tűzoltó Németh Mihály (’19-es kommunista) foglalt el. A végzés szerint „úgy tekintendő mintha meghalt volna, felségének 100 pengő kegydíj jár.”
Sehol sem merték alkalmazni, még újság kihordó sem lehetett. Béla, Mihály és Ilona segítségével élt 1952-ben bekövetkezett haláláig. A megaláztatások, a feladatlanság vitte sírba.
Három gyermeke volt: Mária (1923), Béla (1927-2000), és Miklós 1930-2002).
Mihály 1956-ban bekövetkezett halálával a Kirchknopf név Kőszegen feledésbe merült. Bár özvegye és Jenő özvegye Kőszegen maradtak hálálukig, de gyermekeik elhagyták szülővárosukat. Felnőtt fiaik mint osztályidegenek Rákosi munkaszolgálatosai lettek (27 hónapig).
Tehetségük, élniakarásuk folytán bányamérnök, építészmérnök, kertészmérnök, tanár lett belőlük és az ország különböző városaiban, és az USA-ban élnek, illetve éltek. A lányok férjhez mentek, bankban, a Műegyetemen, építőiparban dolgoztak. Ma már mindannyian nyugdíjasok. A Kirchknopf család mai létszáma 38 fő (Feleségekkel, gyerekekkel, unokákkal, dédunokákkal együtt).
12 év óta minden Halottak napján a Kőszegi temetőben őseik sírjánál gyűlnek össze, hogy leróják kegyeletüket szüleiknél a Kirchknopf sírnál. 2002-ben 34-en voltak jelen. Az USA-ból, Németországból is eljöttek e napra. Kőszeghez való kötődésüket gyermekeikbe, unokáikba is ébren tartva.
Ezt bizonyítva álljon itt Bertalanfy Béla 1999-ben halottak napjára írt verse:
Halottak napjára
Mi az, mi idehúz?- Talán e szép város,
hol álmos utcákon alszik a középkor?
Vagy az ódon házak, s a vadgesztenyefák,
mik ledobtak közben számos levélruhát?
Vagy talán lakói, azok az emberek,
kik őszig kapáltak mint régi Günzerek,
s itták vörös boruk, szedték a gesztenyét,
s nem szórtak senkire átkokat sorsukért?
Mi az, mi idehúz mégis, egyre minket?
Hogy lenyomjunk halkan egy ódon kilincset
az elrohant évek nyikorgó ajtaján?
Múltunkba lépjünk be, egyre azt gondolván:
ismét megfoghatjuk szeretteink kezét,
s átléphetjük megint otthonunk küszöbét?
Kódorogva járni ismert utcák kövén,
Szabó-hegy, Király-völgy gesztenyés zöld ölén,
gyermekéveinkben, hol oly sokat jártunk,
tanultunk, fejlődtünk és felnőtté váltunk?
Lássuk 55 év sok-sok változását,
hol alig találjuk emlékeink mását?
- Úgy vélem, - igazán Őseinkhez vágyunk!
Bár rokont itt már csak temetőn találunk
süppedő hant alatt, vagy betonba zárva,
hol név és az évszám sok év súlyát állja….
Így halottak napján járván a temetőt,
mint utód-rokonok, unokáink előtt
emlékeinkből itt mindazt felsoroljuk,
ami szépet és jót elmondhatunk róluk.
Ők is majd egykoron, mondják tovább őket,
s keressék fel együtt azon temetőket,
hol rólunk is szólhat emlékező szavuk,
amíg csak szívükben élve megmaradunk.
Ezért vagyunk hát itt! - Veszteségeinket
nem felemlegetni, csak szeretteinket
újra megölelni! – Eltölteni vélük
néhány boldog órát! – Megfogni a kezük…
Unokát tanítni hazaszeretetre,
hitre és vérségre, Trianonkeresztre….
Hiába keresnénk azt, ami már nincsen:
eltűnt ifjúságunk! – De mást adhat Isten!
1999. október